Az elmúlt hetet Mallorcán töltöttük, részben 
nyaralással, részben pedig családlátogatással 
– apósom ugyanis az év nagy részében itt él. 
 
Mivel többször is alkalmunk volt megismerni
a szigetet és nemcsak turista nézőpontból,
elmondok egy rövid sztorit, ami számomra 
nagyon tanulságos volt.
 
Igen, Mallorca gyönyörű. Az északi részen vannak 
csodálatos hegyek (amiknek érzésre lelkük van!), 
a tenger meseszép, a turisták összességében 
kulturáltak, általában tisztaság és nyugalom van 
– egy valódi kis ékszerdoboz, egy igazi kis földi 
paradicsom.
 
De hagy mondjam el az érem másik oldalát is,
egy meghökkenő eseménnyel. 
 
Pár évvel ezelőtt apósom sok helyre vitt minket, 
hegyet másztunk, túráztunk, amikor is egyik hegyről 
leereszkedve a szomszédos falu temetőjéhez 
érkeztünk.
 
Apósom kötelességének érezte, hogy gyorsan azt 
is megmutassa.
 
Körbesétálva mindenképpen érdekesnek találtam, hogy 
majdnem minden síron ott van az elhunyt fiatalkori 
fényképe. De nem értettem, hogy miért a fiatalkori
képet tették ki, miért nem az idősebbet.
 
 Kicsit jobban megszemlélve a sírfeliratokat, 
rá kellett jönnöm, hogy nem a képekkel volt gond – 
ugyanis az elhunytak többsége viszonylag fiatal volt:
30+, 40+ 50+ életkorúak.
 
Rögtön kérdeztem is apósomat, hogy volt-e valami 
repülő szerencsétlenség vagy hasonló tömegbaleset, 
de a válasza nemleges volt…
 
Akkor és ott esett le, hogy ezek az emberek 
valószínűleg a punnyadás áldozatai lettek – a kihívások
hiánya nem igazán tett jót nekik.
 
Mert Mallorca a turizmusból él és évről évre több a
turista. Mert minden szép, nyugalmas és jó, és
persze ez egy ideig nagyon relaxáló és pihentető
-de egy pár hét után már nagyon unalmassá tud válni…
 
Mert az ember alapvetően szereti a kihívásokat és 
egy kihívásokkal teli környezetben tud igazán 
prosperálni. A kihívás maga olyan, mint
az olaj: a tűzre öntve még jobban 
belobbantja és megerősíti azt…
 
Úgyhogy megyünk haza és megbecsüljük 
a kihívásokkal teli környezetünket.
 
Amiben mi magyarok legtöbben osztozunk.
 
És ha szeretnéd hullámlovasként 
meglovagolni ezeket a kihívásokat,
akkor jó, ha megismered azokat a természeti 
törvényeket, amik ehhez eszközöket adnak.
Szeptember 23-án például az emberekkel
való bánásmóddal és a motivációjukkal 
kapcsolatban:
 
Meg akarom szelídíteni
a kihívásokat!
 
Ne feledd: Egy képzett vezető a végén
mindig megnyeri a játszmát!
 
Barátsággal:
 
Helle Nóra és Eric Helle

Zoli kollégánk az elmúlt pár hétben felmért egy jó pár cégvezetőt, 
lehet, hogy Téged is.
 
Az eredmény eddig érdekes: a cégvezetők egy nagyobb százaléka
bizonytalannak érzi a jövőt és hogy lecsendesítse magában az 
ezzel járó belső rossz érzést és zűrzavart, úgy döntött, hogy kivár….
 
Mit jelent ez?
 
Minden döntés jobb, mint a vacillálás, de azért azt el kell 
mondani, hogy kevés dolog van, ami olyan veszélyes, mint 
maga a várakozás.
 
A várakozással időt teszünk a dolgokba, és ez mindig 
esély romlást jelent: minél hosszabb ideig halogatjuk, hogy 
na most akkor igenis elkezdünk rendet tenni a cégben, hatékonyabbá 
tesszük, megszervezzük a folyamatokat, annál több az esélye, 
hogy valami közbejön és meghiúsítja azt.
 
A várakozás egyfajta hatás helyzetet teremt és emiatt a legtöbb ember nyugtalan, feszélyezett és sokszor feszült is a várakozási idő alatt: várunk egy külső történésre, valamire, amire nekünk nincs ráhatásunk, hogy az majd meghozza a szerencsénket, a pozitív változásokat és megoldja a jelenlegi gondunkat-bajunkat.

Ahelyett, hogy cselekednénk.
 
A cselekvés hiánya és a „kivárás” azon cégvezetők stratégiája, akik zsigerből, ösztönösen menedzseltek és menedzselnek – és nem tudnak jobbat.
 
Ami teljességgel érthető.
 
De itt van a másik veszélyforrás a dologban: ugyanis azon versenytársaik,akik TUDATOSAN menedzselnek, ilyenkor egy tudatos cselekvési tervvel rendelkeznek és nem ülnek a babérjaikon, hogy várják a kedvező változásokat, hanem pontosan tudják, hogy hogyan váltsanak sebességet és mik a kulcs teendők a nehezebb helyzetekben.
 
Többek között erről is szó lesz Vezetői Akadémiánkon, ahol
a változás menedzsmenten keresztül a szervezés fortélyain és a 
hatékonyságnövelésen át megismerjük azokat a természeti 
törvényeket, amiket ha figyelmen kívül hagysz, akkor pórul járhatsz, 
ha viszont a használatodba állítasz, akkor meg tudod lépni
a következő szintet!

Elegem van a hatáshelyzetből » 

Barátsággal: 
 
Helle Nóra és Eric Helle

A nap vezetői idézete:
                                                                            2025. augusztus 21.

 “(…) Akkor tehát a munka biztonsága fontos
dolog. Maga a biztonság azonban egy megértés.
A biztonság hiánya nemtudás.
 
Amikor az ember nem érzi magát biztonságban,
akkor egyszerűen nem tud.
Nem biztos a dolgában.
 
Azok, akik tudnak, biztonságban vannak.
Azok, akik nem tudnak, a szerencsében
hisznek. (…)”

                                                   – L. Ron Hubbard

 
Kovácsold a szerencsédet: 

Béklyóktól sújtva élünk, pedig oly közel a Szabadság! 
A ma embere ki van éhezve a szabadságra. 
Vágyik a hosszú hétvégékre, és várja az ünnepnapokat. 
Sokan áhítoznak arra, hogy egyszer eljön az idő, amikor szabadon, bármit tehetnek majd. Mások a nyugdíjas éveikben keresik a szabadságot. Ha kilépünk a munkahelyünkről, ezt mondjuk a telefonba: most szabadultam. 
Ez a kép azt mutatja, hogy egyáltalán nem érezzük magunkat szabadnak. 
Vajon jó irányba keressük az áhított szabadságunkat? 

Minden bizonnyal melléfogunk a szabadság témájában. 
Hisz olyan dolgokban keressük, amik hasonlóan a délibábhoz, messziről valósnak mutatják a szabadságot, közel érve hozzá azonban semmit nem lelünk. 
Vajon hogyan találhatnánk meg azt a szabadságot, amit hosszútávon és kétséget kizáróan szabadságként, boldogan élhetnénk meg? 
Egyáltalán van ilyen?

Igen van! De nem feltétlen időben, pénzben, vagyonban, vagy térben található. 
A szabadság lehetősége ugyanis bennünk lakozik. A szabadságunk érvényre juttatásának és megélésének kulcsa igazából egy belső ügy.

Az ember, aki azt hiszi, attól szenved, hogy sokat kell dolgoznia, tévedés áldozata. 
Valójában a munkájával kapcsolatos, sikertelenségei, megromlott kapcsolatai, céltalansága hálójában vergődik, és abból akar szabadulni. Az, aki nem érzi magát boldognak a házasságában, szintén a saját maga által teremtett csapda szorításában él, de menekvését nem biztos, hogy egy új kapcsolatban fogja megtalálni.  

Mi hát az a belső szabadság, amit az ember valóban szabadságnak él meg?

A szabadság az például, hogy nem tartja fogva a múltunk a gondolkodásunkat. 
A szabadság az, amikor őszintén tudunk beszélni embertársainkkal, és nem kell visszafogni magunkat. 
A szabadság az, hogy nem kell azon gondolkoznunk este, hogy helyesen tettük-e, amikor valakinek odaszóltunk és megbántottuk. Nem hömpölyög a fejünkben, a szívünkben, hogy mások örömét, szabadságát elrontottuk tetteinkkel, érzéketlen hozzáállásunkkal. A jó és nyugodt alvás a szabadság egyik mutatója.

A szabadság nem a szuper autó birtoklása, hanem az örömteli vezetés. 
Amikor a többieket könnyedén toleráljuk, akár igazuk van akár nem. 
A szabadság nem csak az, hogy messzi tájakra utazunk, hanem az, hogy azokkal, akikkel útközben találkozunk, békét és barátságot tudunk teremteni. 
A legelegánsabb hotelben is érezhetjük magunkat szörnyen egyedül, vagy feszültnek. 
A szabadság a könnyed kommunikáció a környezetünkkel, vagy akár a felhőtlen magány. Szabadság az is, ha gyorsan jár az eszünk és időben érkeznek a jó válaszaink. Ha gyorsan tudunk dönteni, ha azonnal felfogjuk azt, amit olvasunk, ha könnyedén meg tudunk valakit győzni. Ez mind-mind szabadság. 
És az is szabadság, ha egészségesek vagyunk. Az a sok értelmetlen testi baj, amiről tudjuk, hogy lelki vívódásaink eredménye, nagyon megnyirbálhatja szabad voltunkat. Még azok a vissza-visszatérő fájdalmaink is jelentősen korlátoznak bennünket, amik nem is betegségek, és azt gondoljuk róluk, hogy az életünk rossz velejárói, talán valahonnan megörököltük őket. Valójában nem kellene velük élnünk, de mivel senki nem mutatja fel számunkra a szabadság útját, beletörődünk és szenvedünk tőlük.

A szabadság ellentétére lehetne egy példa az a helyzet, amelyben egy 15 éves kamaszt képtelenek volnánk segíteni. Rengeteget bosszankodnánk miatta, nem értenénk a tetteit, egy ideig konfliktusok sokaságával szembesülnénk, majd azt találnánk, hogy aligha van vele őszinte kapcsolatunk, pedig a saját gyerekünk. 
A figyelmünk gyakran járna a dolgon, állandóan ellenőriznünk kellene őt, hogy nehogy meglepjen valami kellemetlen helyzettel. Amikor pedig a sok hajtás után végre kiszellőztethetnénk a fejünket, és kicsit lazíthatnánk, telefon érkezne, hogy helyzet van, kénytelenek vagyunk menni és cselekedni. A konfliktusokkal, stresszel teli élet, ahol gyakran lépéskényszerben, és kötelező aktivitások függésében élünk, nem szabadság.  

A szabadság az, amikor az ember a mindennapjaiban él egy olyan életet, amit élvez, mert egyezik az életről alkotott eszményeivel.” (…) – Trajtler István

Önmagukat rendszeresen fejlesztve és művelve rendet tudunk tenni a környezetünkben és az így nyert szabadsággal rendelkezhetünk.

Ha még nem szántad rá magad, itt az ideje:
 
Barátsággal: 
 
Helle Nóra és Eric Helle