Új szolgáltatásunk – most még akcióval!
Kerüld el a kiégést!
Ha célon vagy, az feltölt életenergiával!
Még ha kihívásokkal is nézünk szembe, azokat könnyebb leküzdeni egy olyan helyzetben, amikor tudjuk, hogy célon vagyunk, azt csináljuk és azon az úton járunk ami a szívünk szerinti. Így a problémák nem lélekromboló nehézségek, hanem inkább kihívások. Ilyenkor minden nap egy új lehetőség, amelybe új lendülettel és jó kedvvel tudunk belekezdeni.
De sajnos ez nem mindig van így. Sokan küzdenek azzal, hogy belefáradtak abba amit csinálnak és úgy érzik, hogy kiégtek. Vagy nem igazán találták meg azt a dolgot, amit lelkesedéssel és sikerrel tudnának csinálni, és így inkább mókuskerékben vannak és boldogtalannak, motiválatlannak vagy sikertelennek érzik magukat. És az is lehet, hogy egyszerűen csak nem tudják, hogy merre induljanak…
De a jó hír az, hogy van kiút!
Mindenkinek megvannak azok az egyedi képességei és tehetségei,
amiket feltérképezve meg lehet találni a megfelelő utat és célt a számára.
Az Életcél Konzultációnak pont ez a célja, hogy segítsen neked teljesen, minden kétség nélkül megválaszolni azt a kérdést, hogy mit érdemes csinálnod az Életben, hogy eredményesnek, elégedettnek és teljesnek érezd magad a karrieredben.
Több száz hazai konzultáció tapasztalatai alapján biztosan állíthatjuk, hogy a módszer segítségével bizonyossá válhatsz életcélodban és megerősítheted vagy megtalálhatod az igazán Hozzád illő karrier-utat.
Ha ez megtörténik, akkor pedig nincs többé bizonytalanság, kétségek, kérdések, hogy jó irányba haladsz-e és pontosan mit kell tenned. Minderre választ kapsz az Életcél Konzultáción.
Az Életcél Konzultáció eredménye egy olyan személy, aki:
1) Kétségek nélkül tudja, hogy mi a legfőbb mozgatórugója az életben, és hogy ennek a belső hajtóerőnek a segítségével hogyan tartsa folyamatosan magas szinten a motivációját.
2) Ismeri legfőbb értékeit és tudja, hogyan állíthatja őket a vágyott siker elérésének szolgálatába.
3) Tudja, hogy mi az a karrierút, amiben igazán jól érezheti magát és kiteljesedhet, mely elvezeti annak az életnek a megteremtéséhez, amire igazából vágyik.
Szerezd meg azt a bizonyosságot, hogy tudod mi a célod az életben és mi a neked való irány, hogy ezt kiteljesítsd! Indulj el magabiztosan céljaid felé!
Miért pazarolnál el bármennyi időt is az életedből egy olyan tevékenységgel, ami nem adja meg számodra mindazt, amire vágysz? Fókuszálj inkább arra, amiben igazán kiteljesedhetsz!
Egyik ügyfelünk visszajelzése az Életcél konzultációról:
“Bizonyosságot adott, hogy mit szeretnék csinálni. Hogy amit csinálok, az valóban az én választásom. Célt adott a számomra. Egy elég nagy célt, ami kihívást jelent.
Megadta azt, hogy a mindennapi tevékenységeimet milyen irányba vezessem. Hogy ne menjek kerülő utakra. Így össze tudom hangolni, hogy mi illik ehhez és mi nem.
Önbizalom növelő volt.
A gondolataimat és a terveimet egy irány felé terelte, összerendezte.
Szerintem az emberek nagy része nincs tisztában azzal, hogy milyen célokat érdemes felállítaniuk maguknak. Ezzel a módszerrel remekül meg lehet ezt találni.
Az életcélnak a megtalálása magabiztosságot és önbizalmat ad az embernek.” R.P.
Jelentkezz az Életcél Konzultációra!
Ha részvételi szándékodat jelezted, a következő lépésként részt vehetsz egy ingyenes szituáció felmérésen konzultánsunkkal. Itt átbeszélitek a helyzetet vagy problémát, amire megoldást vársz, és hogy hogyan tud ebben segíteni a konzultáció.
Jelentkezz, és szerezd meg mielőbb a teljes bizonyosságot céljaidról,
hogy szárnyalhass feléjük!
A szolgáltatás díja 450.000,-+áfa-tól, most akcióval az első 3 jelentkezőnek 250.000,-Ft + áfa
Kapcsolat:
Zelenák Edina – e-mail: edina.zelenak@vezetoisiker.eu
telefon: 06-70/776-6574
Jelentkezz itt a szolgáltatásra: