Kedves Ügyvezető!
Végre nem okoz több gondot a rosszindulatú beosztottad!
Úgy gondolom, hogy pontosan tudod, hogy kire gondolok:
Mindig akadékoskodik, másokat hibáztat, és mindenkinél
jobban tud mindent. Minden jobbító, javító ötletedet áthúzza
egy erőteljes „nemlehetmegcsinálni”-val. Körülötte az
emberek silányul teljesítenek és rettegnek. Emiatt, úgy néz ki,
mintha ő lenne a legjobb munkaerőd.
Hogyan tudsz javítani a munkahelyi légkörön?
Tehetetlenül állsz vele szemben, mert nem tudod, hogy hogyan
érhetnél nála célba, anélkül, hogy megsértődne és hibáztatna.
Félsz szembeszállni vele, mert attól rettegsz, hogy feláll és
elmegy és tudod, hogy mennyire nélkülözhetetlen szakember.
Az érdekesség az egészben az, hogyha jobban megvizsgálod
a tényeket, akkor mindig kiderül, hogy mégsem annyira
értékes, mint amennyire próbálja azt elhitetni veled és
egyáltalán nem nélkülözhetetlen. Ugyanis, amint szabira
megy az egész területe fellélegzik és termelékenyebb lesz.
És még az is előfordul, hogy korán sincs annyi kézzel fogható
eredmény a sok lázas tevékenysége nyomán, mint ahogy
azt te gondolod.
A legjobb az, ha már az állásinterjún ki tudod szűrni az ilyen
negatív alakokat. Íme egy két napos képzés, ami pont erről szól:
Valóban meg tudod változtatni a hozzáállását?
Az eredményes eljárás a következő:
- Hívd be a szobádba és kettesben beszélj vele.
- Első körben kezd azzal, hogy mennyire meg vagy
elégedve a szakmai tudásával és látod, hogy minden
tőle telhetőt szakmailag megtesz, hogy eredményesen
végezze a munkáját. - Mondd el neki, hogy ez egy csapat, ahol mindenkire
egyaránt szükség van, mert csak akkor tudjátok elérni
a cég céljait. Ez a vállalkozás akkor működik és akkor
lesz belőle sok pénz, hogy ha mindenki egyaránt
hozzáteszi magát a működéshez a lehető legjobb
képességei szerint és együttműködően azon dolgozik,
ami előre viszi a céget. - Mutass rá és határozottan hívd fel a figyelmét azokra a
dolgokra amin ugyanakkor változtatnia kell és
nyomatékosan kérd is meg rá. Soha ne őt mint
személyt értékeld le, hanem a helytelen cselekvését! - Értesd meg vele, hogyha szeretne ebben a cégben
együttműködni, akkor változtasson a viselkedésén,
mert ez itt nem elfogadott. Dicsérd meg a képességeit
és mond el neki, hogy szükség van a munkájára, de
ahhoz, hogy értékes tagja legyen a csapatnak, ahhoz
változtatnia kell a hozzáállásán. Biztosítsd róla, hogy
bízol a képességeiben és meg fog tudni változni. - Ajánld fel neki a segítségedet a változáshoz. Jó példa a
Hancock című film, ahol egy „kőbunkó” szuperhősből
faragott egy marketinges üzletember egy elviselhető,
sőt közkedvelt személyt. A szuperhősre is szükség volt,
ahogy őrá is, de nem minden áron. Ahhoz, hogy
elfogadják az emberek vállalnia kellett a felelősséget és
meg kellett változnia, hogy kedvesebb legyen és jobban
odafigyeljen másokra. Ha a szuperhősnek sikerült,
akkor ezt ő is meg tudja valósítani. - Adj neki időt, kb. 1 hónapot a változásra.
Közben folyamatosan figyeld a viselkedését. - 1 hónap múlva hívd be újra és beszéljétek át, hogy
mi történt. - Ha megváltozott, dicsérd meg és adjál neki nagyobb
felelősségű feladatokat, hogy bizonyíthassa jó képességeit.
Folyamatosan dicsérd az elért eredményeit és amikor
a pozitív változást észleled nála.10. Ha nem változott semmi és továbbra is akadékoskodó
és hibáztató, akkor válj meg tőle és keress egy
együttműködő/hajlandó munkatársat helyette.
Ne keseredj el, ha nem annyira képzett, mint az
elküldött személy volt, mert az erős hajlandóságával
képes lesz gyorsan betanulni és tökéletes csapattaggá
válni rövid időn belül.
Ha így teszel, akkor a csapatod termelékeny lesz és nem lesz
benne visszahúzó erő, ami rossz légkört teremtve meggátolja
az eredményes munkát.
Válaszd magadnak a legjobb személyzetet!
Ha szeretnéd megtudni, hogy az ilyen ember típust hogyan
tudod kiszűrni már az állásinterjú során, azzal, hogy átlátsz
a felvett viselkedési mázán, gyere el a
Személyzetkiválasztási csoportos műhelyünkre!
Bővebb információ itt:
https://vezetoisiker.eu/szemelyzetkivalasztasi-csoportos-muhely/
Baráti üdvözlettel:
Helle Nóra és Loksa Ágnes
(c) 2017. Executive Success Kft. Minden jog fenntartva. Az írás L.Ron Hubbard munkái alapján készült.